2012. július 3., kedd

2.fejezet - Szerelem

Tudom, nem írtam az első fejezethez bevezető szöveget, de most bepótolom.Ezt a fejezetet eredetileg 3 "Tetszik" után akartam hozni, de nagyon köszönöm, hogy többet kaptam.A 3. fejezet 5 "Tetszik" után fogom megírni, addig is remélem tetszeni fog ez is.Jó olvasást! :-) xx

-Niall szemszöge

Nao akart valamit mondani még az x-faktor-ba, de nem tudott szóhoz jutni, ugyanis indulnunk kellett énekelni.Azóta nem volt egy olyan perc se ahol csak ő és én lettünk volna, hát elkísértem a bejáratig a házuknál.
-Mit akartál mondani az x-be? - kérdeztem komoly arccal, aztán egy halvány mosoly ismét megjelent rajtam.
-Ööö hát..Nézd Niall..tudom, hogy el kellett volna mondanom, de, még nem igazán volt i... - kezdett bele, de ekkor kinyílt az ajtó, és lefagyott az a halvány mosoly is az arcomról.


-Te meg ki vagy? - kérdezte bunkón az ajtban álló fiúhoz.
-Halihó szépfiú!Te vagy annak a bandának az egyik tagja ugye? - mosolygott a vakítóan fehér fogával - Ja, meg te vagy No barátja akiről olyan sokat mesélt!Ugye?
Ekkor ideges pillantást vetettem Nao-ra, akinek az arcán rémület látszott.
-Ha már ennyire jól ismersz elmondod végre ki a franc vagy, és mit keresel Naominál? - idegeskedtem még mindig.
-Nyugi öcsi!Zeek vagyok, Naomi barátja. - mosolygott még mindig, olyan "győztes" mosollyal.
-Mi? - kerekedett ki a szemem, én Naomira vetettem a pillantásom. - Nao?!
-Niall én el akartam mondani..Kérlek ne haragudj... - csordult ki egy könnycsepp a szeméből.
-És mikor? - vörösödött el a szemem nekem is. - Egyáltalán mióta vagytok... - itt elakadt a hangom, mert bele se akartam gondolni abba, hogy Naominak barátja van. - Együtt??
-Hapsikám nagyon le lehetsz marad
-Fogd már be a szádat te kispöcsű barom! - idegültem be, és ráordítottam a nyálgépre az ajtóba.
-Niall nyugi! - fogott le No - Zeek kérlek menj be!
-Okés szivi! - bólintott, majd egy puszit nyomott Naomi homlokára, és visszament a házba.


-Nézd Niall...Én és Zeek már 6 hónapja együtt vagyunk.Úgy gondoltam jobb ha személyesen mondom el de
-Ne! - szakítottam félbe - Kérlek..nem vagyok rá kíváncsi.. - bólintottam, majd amilyen gyorsan csak lehet hátat fordítottam, hogy ne lássa a szememből vízesésként ömlő könnyet.

A kocsihoz siettem, és vissza se néztem.Az igazság az, hogy nem tudom miért sírtam.Hisz nekem Naomi a legjobb barátom..A testvérem..Mégis miért bánt ha barátja van?!
-Mi a szar?! - lepődött meg Zayn ahogy beültem a kocsiba.
-Niall mi a baj? - kérdezte aggódva Liam, és átkarolt.
-Kérlek ne beszéljünk most erről... - töröltem meg a szemem, és az ablak felé fordultam.

Az ágyamon feküdtem, amikor valaki kopogott.
-Liam vagyok, bejöhetek? - kérdezte egy halk hang az ajtó mögül.
-Gyere..
Apró léptekkel az ágyamhoz osont, és leült mellém.Tudtam miért jött, és nem igazán volt róla kedvem beszélni, de nem kerülhettem el a témát.
-Elszeretnéd mesélni? - tette fel a kérdést amire vártam.
-Hát muszáj nem? - válaszoltam unottan, amin ő kuncogni kezdett.
-Ugyan már Niall...Ismersz nem?
-Szóval - kezdtem bele - Naominak barátja van..Már 6 hónapja, és nem mondta el nekem..
-Nemond, hogy csak és kizárólag ezért sírál! - nevetett fel kicsit hangosabban.
-De.Igenis ezért sírtam!
-Szerintem szerelmes vagy... - bökött óvatosan oldalba.
Talán tényleg ez az igazság.Talán tényleg szeretem, és nem csak úgy mint barátot..Talán tényleg..szerelmes vagyok belé..Ugyan Niall, ne baromkodj már!!
-Nem! - vágtam rá a gondolkozás után.
-Gondolkozz el rajta! - ejtett egy halvány mosolyt, majd kisétált a szobából.

Szerelmes lennék?Talán..Nem tudom.Naomi, tényleg egy gyönyörű, okos, csinos, jó stílusérzékkel rendelkező, kifinomult, bájos, erős egyéniségű, kedves, jószívű, ... Mi?!Niall?!Te meg miket beszélsz?Pontosabban gondolkodsz?Nem lehet..Én..Nem lehetek szerelmes Naomiba!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése